A színes bőrű

A fecske sosem ért haza.
Évek óta repült ugyanabban a mozdulatban, szárnyait kitárva, kissé oldalra billenve, mintha egy láthatatlan szél fordítaná vissza újra és újra. Valaha éjfekete volt, büszke és erős. Az idő azonban megszelídítette. A haragos kék égbolttal együtt halványodott, de még mindig repült.

Nem messze tőle állt a világítótorony.
Vihar tombolt körülötte, hatalmas hullámok görnyedtek a part fölé, de nem érhette el egyik sem. Intő jelként magasodott föléjük, fénye mozdulatlanul hasított az éjszakába. Talán olyan hajóra várt, ami már régóta más tengeren jár.

A hegy túloldalán egyetlen virág nőtt.
Öt színes szirma közül az egyiket keskeny, fehér vonal szelte ketté. Nem volt ott mindig. Egy nyári délután jelent meg, és mire az ősz megérkezett, már úgy futott keresztül rajta, mintha kezdettől része lett volna. A virágszirom rég nem bánta, csendben őrizte egy fájó emlék tanulságát.

Fölöttük repedt Hold függött.
Soha nem lett teljes, és soha nem fogyott el. Csak feküdt mozdulatlanul az égen, a halványuló csillagok között. Télen sápadtabb volt, nyáron sötétebb. Néha hosszú hónapokra eltűnt a világ elől, aztán az első meleg napok új életre hívták.

Távolabb három szám állt egymás mellett.
Nem meséltek semmit. Csak egy dátum. Nem volt körülöttük táj, sem ég, sem tenger. A kérdésre, hogy mit jelentenek, mindig ugyanaz volt a válasz:
– Majd egyszer.
Az egyszer, ami már nem jött el.

Volt még egy apró hajó, amely sosem kötött ki, dagadó vitorlákkal állt a legmagasabb hullám hátán.
Egy fa, amely nem hullatta leveleit, örök mozdulatlansága néma nyoma a csendes elmúlásnak.
Néhány szó egy olyan nyelven, amit nem beszéltem, mégis tudtam, mit jelentenek.
Egy oroszlán, büszke koronával. Ékkövén a fény ezer darabra törve állította meg a fakuló időt.

És volt egy egészen kicsi csillag is.
Azt szerettem a legjobban.
Nem azért, mert szebb volt a többinél. Alig lehetett észrevenni.
Egy este mutatta meg, nevetve, mert hónapokig nem találtam rá.
Pedig addigra azt hittem, már nincs rajta felfedezetlen hely.

Ujjaim ismerték a lány minden tetoválását.
Tudtam, hol kezdődik a fecske szárnya, merre törik meg a világítótorony fénye, és melyik szirmot vágja ketté az a keskeny, fehér heg.

Csak azt nem tudtam, hogy egyszer majd mindegyikből emlék lesz. Egy térkép. A színes bőrű lány térképe.

Azóta is néha végigjárom őket.

Behunyt szemmel.

Vége