Halloween

Második napja nincs áram.
A fali kapcsoló fáradtan átkattan, de a lámpa a lépcsőfordulóban
tovább alussza álmát. Még odakint is sötét van, lábammal tapogatom ki
a fokokat. Rossz emléket idéz.

Vércseppek a padlón. Kis piros pacák követik az utam. A mozgásom
darabos, szemem előtt színes fények cikáznak. Hosszú óráknak tűnik,
amíg lesántikálok a lépcsőn, pedig alig néhány perce, hogy az
emeletről lefelé tartva mellé léptem az első foknak.
Estemben könyökkel a lámpát is sikerült kiütnöm, ahogy hirtelen
kapaszkodót kerestem. Akkor volt utoljára, hogy tök sötétben kellett lejönnöm.

Beletelt egy kis időbe, amíg talpra álltam odafent. Ülepem iszonyúan
sajgott, lábam szinte zsibbadt a fájdalomtól. Hátra nyúlok. Meleg
nedvesség. Nem jelent jót. Fokról fokra lejjebb bicegek, közben két
kézzel markolom a korlátot.
A fürdőszoba ragyogása elvakít a folyosó sötétje után, a tükör fölötti
lámpa fénye szinte a retinámba robban. Lassan tisztul ki a kép.
Álomittas, elgyötört arc néz vissza rám a foncsorozott üveglapról.
Kezemre pillantok, vörös. Kicsavarodott tükörképem komikus pózba
torzul, ahogy próbálom felmérni a károkat. A kanyon bejáratánál
keskeny vérpatak szelte ketté a frissen liluló bőrt.
Tapogatom: fáj, de talán nem tört el semmim. A zuhany alá állok,
lemosom lábamról a csíkokat. A sötétszürke törölközőn fekete foltként
hat a véres víz. Kötszer, még némi törlőkendő. Szegény hátsó
fertályam. Ilyen is csak velem történhet.
Kezet mosok, mert tenyerem élén egy vastag piros csík maradt. A
kilincsért nyúlok, ragad.
Nem értem.
Túl friss rajta a vér.
A tükörhöz lépek, csípőmet kifordítva vizsgálom a sérülést, de semmi,
a kötés még át se vérzett. Kézmosás. Alaposan megtörlöm. Pár
pillanatig állok, figyelek. Semmi.
Felemelem a kezem.
Újra vörös és ragacsos.
Az alkaromon hálót szőttek a fényes piros csíkok. Könyökömön, amivel a
lámpát kiütöttem, hosszú, metszett seb.

Nem hiszem el. Az elmúlt pár hétben rengeteget dolgoztam, szinte csak
aludni jártam haza. Holnap ünnepnap, végre pihenő. Nem tölthetem az
éjszakát a sürgősségin. A kötszer viszont elfogyott. Fertőtlenítem, és
egy konyharuhát tekerek a karomra.
Egy fakanalat csúsztatok a kötés alá, ne tudjam éjjel behajlítani.
Ez talán jó lesz reggelig.
Persze nem lett jó.
Az ágy és az ágynemű vörös foltokkal tarkított. Karom lüktet, ülni
egyáltalán nem tudok. A lépcső környéke egy csatatér. A betört lámpa
burájának apró szilánkjai reggelre a vércseppekbe száradtak. Fél
kézzel, amennyire lehet, feltakarítok. A lépcsőt és a folyosó kövét
már nincs erőm felmosni. Tegnap volt Halloween, most ideillő a
dekoráció. Ironikus.
Van valahol tartalék bura is, de csak izzót cserélek mert az is eltörött. Öröm az
ürömben: legalább az áramütést megúsztam. Meg a zuhanást. Ha akkor
éjjel nem sikerül időben kapaszkodót találni, most rólam is szólna
november elseje.
A lépcső feletti viharvert lámpatestben árválkodó csupasz égő látványa
gyakran emlékeztet arra az október végi balesetre.

Szóval, második napja nem volt áram, amikor éjjel a sötétben újra a lépcső
mellé léptem. Több volt ez mint déjà vu. Szomorúan néztem az újabb
tűzijátékokat a szemhéjam alatt.

Legbelül azonban nagyon örültem, hogy nem szereltem vissza a lámpaburát.

Vége